AirLive AirMedia-350 hálózati médialejátszó teszt

Az AirLive Magyarországon eddig inkább routereiről és IP kameráiról volt ismert, pedig nagy számban gyárt más hálózati elemeket is, például NAS-okat, antennákat, PoE adaptereket és ADSL-modemeket is. A tesztünk alanyát képező AirMedia sem az első hálózati lejátszó a cégtől, de a korábban a kezeink közé került verziók elég gyengén sikerültek – mostani tesztünk alanya viszont meglehetősen ígéretesnek tűnik, papíron vetélytársa lehet a WD TV Live-nak vagy az ASUS O!Play széria egyes modelljeinek is.

Külső

Az AirMedia-350 kívülről a hálózati médialejátszók klasszikus vonalát képviseli, azaz valamivel nagyobb, mint egy 3,5”-os merevlemez – nem véletlenül, hiszen pont egy ilyen tárolót szerelhetünk bele. A készülékház meglepően igényes, négyzet alapterületű és szálhúzott alumíniumidomból készült, amelyet egy műanyag előlap zár le.

A belső elektronika a hátlappal alkot egy egységet, és ezt két csavar kioldása után húzhatjuk ki az alumínium idomból. A készülék mérete 190×140×52 mm, tehát a médialejátszó elég könnyen elhelyezhető, viszont csak egy „irányban”, azaz fektetve – ugyanis csak az egyik oldalára kerültek lábak.

Az AirMedia-350 előlapja eléggé unalmas; egyszerű, sötét áttetsző műanyagból készült, amelyet egy ezüstszínű díszcsík oszt ketté. E felett a különféle feliratok vannak, alatta pedig balról jobbra haladva egy USB port, az infravörös vevő, a négy visszajelző LED és a készenléti állapotot kapcsoló nyomógomb található. Ami a négy LED-et illeti, ezek az USB, a HDD és a LAN aktivitását valamint az üzemállapotot jelzik. Szerencsére a négy LED egyike sem nagy fényerejű kék vagy fehér változat, így működésük a sötét szobában, filmnézés közben sem zavaró.

Mivel az előbb említett gombot kivéve a készülékházra nem került kezelőszerv, így az AirMedia-350 használathoz mindenképpen szükségünk lesz a távvezérlőre. Ez egy átlagos távol-keleti darab, ami éppen bármilyen médialejátszóhoz tartozhatna – annyira, hogy még márkajelzés sem került rá. Különleges gombokat vagy feliratokat nem találunk rajta, és a gombok sötétben sem fluoreszkálnak, hogy megkönnyítsék a használatot.

A lejátszó oldalai teljesen csupaszok, a további csatlakozók mind hátulra kerültek. Itt, ha ismét balról jobbra haladunk, akkor először a kisméretű hűtőventilátort találjuk. Bár az ilyen méretű ventilátorok általában elég hangosak, ez a példány szerencsére nem forog gyorsan, így igazából nem zavaró (a HDD hangja mellett nem is lehet igazán észrevenni). Ha továbbmegyünk, akkor egymás felett hármas csoportokban találjuk a komponens videó és a kompozit AV kimeneteket. Ezek mellett a digitális portok vannak, amit egy optikai és egy HDMI kimenet fed le, majd egy újabb USB port és a 10/100-as Ethernet következik. Az utolsó helyen áll a külső tápegység csatlakozója és felette a hardveres kikapcsoló gomb.

Bár a csatlakozók listája korántsem teljes, tekintettel arra, hogy az optikai kimenet és a HDMI port a vásárlók többségének biztosan elegendő, nincs mire panaszkodjunk. Egy dolgot azért hiányoltunk, és ez a kártyaolvasó (SDHC) – így a fényképezőgépről csak akkor tudunk direkt diavetítést tartani, ha van hozzá USB kábel, és tároló üzemmódra tudjuk kapcsolni.