Skip to main content

Új iPad Air tabletek érkeztek

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az Apple új tabletjei az M4-es chipre épülnek, és több a RAM is – a körítés viszont alig változott.

Hirdetés

Az új Apple iPad Air modellek fejlesztése elég megúszósra sikerült: a tavaly kiadott változat M3-as processzorát a 2024-es iPad Pro modellekből már ismert M4 váltotta, igaz csak 9 GPU-val, a RAM mérete pedig másfélszeresére, 12 GB-ra nőtt. Az Apple szerint az iPad Air 2026-os változata így akár 30 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújthat, mint a tavalyi modellek. A táblagépre az iOS 26 került, amely mesterséges intelligencia szolgáltatásokat is nyújt – a 16 magos NPU pedig egészen biztosan profitál a plusz 4 GB memóriából.

A további fejlesztéseket viszont nagyítóval kell keresni: a 11 és 13 colos kijelző, a kamera és az akkumulátort például nem változott, így az olyan újdonságok kerülhetnek előtérbe, mint a WiFi 7 támogatás és a Bluetooth 6.0. Emellett az 5G-s változatokba az Apple saját fejlesztésű C1X modemje került, amely úgy gyorsabb, hogy közben 30 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt.

A hazai forgalmazás március 11-én kezdődik, az elrendeléseket viszont március 4-től fogadja az Apple. Az árak az alábbiak szerint alakulnak:
• 11 colos kijelző, 128 GB, WiFi: 280 ezer forint
• 11 colos kijelző, 256 GB, WiFi: 330 ezer forint
• 11 colos kijelző, 512 GB, WiFi: 430 ezer forint
• 11 colos kijelző, 1 TB, WiFi: 530 ezer forint

A 13 colos kijelző felára 100 ezer forint, az 5G felára pedig 85 ezer forint (azaz a 13 colos, 128 GB-os 5G-s verzió például 280+100+85 ezer forintba, 455 ezer forintba kerül.