Skip to main content

Facebook

Újabb két telefonra érhető el a közösségi oldal, androidos telefonok kezdőképernyőjét átalakító, szoftvere.
Öt nap alatt csupán 500 ezer alkalommal töltötték le a felhasználók az Android kezdőképernyőjét átrajzoló appot.
Zuckerberg megerősítette, amit sejteni lehetette: az Apple telefonjaira egyelőre nem lesz FB Home.
A várakozásainknak megfelelően nem egy készülék, nem is egy platform, csupán program a Facebook Home.
Korábban úgy tűnt, hogy Zuckerberg nem akar saját márkás mobilt. Lehet, hogy ez csak terelés volt.
A Finnair újítása valószínűleg sokaknál kicsapja majd a biztosítékot, pedig nem is kötelező használni.
A legfontosabb újdonság az, hogy most már Facebook és Microsoft azonosítóval is be lehet jelentkezni.
A közösségi oldalon mostantól a Dropbox fiókból is lehet képeket beszúrni, dokumentumokat megosztani.
Legalábbis Európában; a további viták elkerülése végett a Facebook kontinensünkön kikapcsolja a funkciót.
Az ötlet zseniálisnak tűnik, a kérdés csak az, hogy beválik-e; meg persze, hogy mit szól majd ehhez a Google.
Subscribe to Facebook