Sony Xperia Z okostelefon teszt
A Sony a januári CES-en jelentette be az Xperia Z-t, jóval azelőtt, hogy a konkurensek megmutatták volna, 2013-ban milyen modelleket szánnak a felsőkategóriába; a HTC One több, mint egy hónappal, a Samsung Galay S 4 pedig több, mint két hónappal követte csupán a japán gyártó csúcsmodelljét. Az Xperia Z természetesen bőven szolgáltatott alapot arra, hogy a köztes időben szinte mindenki erről a telefonról beszéljen – például azért, mert a telefonba Full HD felbontású kijelző került. A készülék bejelentésével a Sony az egyik első olyan gyártóvá lépett elő, amelyik korábban csak az LCD- és plazmatévéknél megszokott pixelmennyiséget zsúfolta bele egy 5 colos kijelzőbe (az elsőség azonban a HTC-nek jár, a tajvani vállalat ugyanis a Droid/Butterfly telefonba már tavaly hasonló méretű és felbontású panelt szerelt).
Külső
A Sonynál egy telefon csomagolásának mérete fordítottan arányos a telefon méretével és tudásával – ezt már a teszt elején biztosan leszűrhetjük. Az Xperia Z a szerkesztőségünkben járt Sony telefonok közül a legnagyobb (méretben és tudásban egyaránt), mégis a legkisebb dobozban érkezett. A csomagolás tartalma ennek ellenére teljesen rendben van: a telefon mellett a szokásos töltőfej-micro USB kombót és egy jó minőségű fülhallgatót is kapunk. Ez utóbbi manapság sajnos egyre ritkább kellék, de, ha valakitől, akkor a Sonytól mindenképpen elvárható, hogy a felső- és csúcskategóriás termékekhez kifogástalan hangélményt biztosító fülest is csomagoljon.
Tesztünk főszereplője, az Xperia Z hatalmas. Ez sajnos egy olyan trend, amit el kell fogadnunk: aki hardver szempontjából (és ezalatt most a rendszerchipet, a nagy memóriát és az extra adaptereket értjük) a csúcsot szeretné, annak sajnos meg kell barátkoznia azzal is, hogy mindemellett egy hatalmas kijelzőt is kap „ajándékba”, bárki is legyen a telefon gyártója. A Sony Xperia Z ennek megfelelően éppen súrolja azt a határt, amikor egy kütyüt még telefonnak nevezhetünk: kijelzője 5 colos, ami előrevetíti, hogy a mobilt egy kézzel igazán kényelmesen nem lehet használni. Cserébe persze olyan vizuális orgiát kapunk, hogy erről (mármint az egykezes használatról) sokan hajlandók lemondani.
Az előlapot – talán mondanunk sem kell – szinte teljes egészében a hatalmas kijelző foglalja el. A Sony esetében azonban ezt szó szerint is érhetjük, mert a japán gyártó már egy ideje a drágább készülékeknél nem használ fizikai gombokat, kizárólag az Androidban lévő szoftveres megoldásokra hagyatkozik. Ez a használatot nem befolyásolja, a mobilt viszont szebbé teszi, mert esélyét sem adja meg annak, hogy a mérnökök a kijelző alá oda nem illő gombokat álmodjanak meg. A káva két oldalt nem különösebben vékony, de szerencsére nem is a vastagabb fajtából való. Bár gombok nincsenek, és a mikrofon valamint a hangszóró ugyanolyan nyílásba került, biztos, hogy nem fogjuk véletlen sem összekeverni a telefon alsó és felső részét, mert a kijelző felett egy Sony felirat is díszeleg. A felirattól balra az előlapi kamera, jobbra pedig a fényerősség érzékelő és a közelségérzékelő kaptak helyet, az előlapot pedig természetesen karcmentes üveglap védi.
Az Xperia Z egyike azon készülékeknek, amelyeket nemcsak elöl, hanem hátul is üveglap véd, ami szigorúan csak a dizájnt nézve csillagos ötös megoldás, gyakorlati szempontból viszont már nem annyira, mert minden bizonnyal az Xperia Z-ket is előbb vagy utóbb utoléri az iPhone-okat kísérő jelenség: a hátlap viszonylag korán és könnyen összekarcolódhat. Nem törvényszerű, hogy így legyen, de a csillogó felület miatt az apró sérülések is jobban látszódnak, arról nem is beszélve, hogy a telefon így nemcsak elöl, hanem hátul is kiválóan gyűjti az ujjlenyomatokat. A hátsó rész egyébként a szokásos kiegészítőket rejti, így a legfontosabb mindenképpen az, hogy a fő kameramodul itt található, amelyhez még egy LED-es segédfény (villanó) is tartozik.
Abból, hogy mind az előlap, mint a hátlap üvegborítású, kitalálható, hogy a Sony teljesen lapos formatervet álmodott meg – ezzel a megoldással egyre több gyártó él, ilyen volt többek között a nem is olyan régen nálunk járt Nexus 4 is. A dolog annyiból mindenképpen üdvözlendő, hogy a telefon, ha már tepsi, legalább nem túl vastag. A teljes mérete egyébként 139×71×7,9 mm, 146 grammos tömeg mellett, azaz a Sony üdvöskéje szó szerint a nehézsúlyú versenyzők táborát gyarapítja.
Az oldallapok szintén egyenesek, és látszólag teljesen üresek is. Ez persze nem így van, oldalt számos nyílást találunk, amelyek a különböző csatlakozókat, foglalatokat rejtik (a hátlap nem leszerelhető). Bal oldalt a microUSB port, a microSD slot és a dokkoló csatlakozója, jobb oldalt a microSIM-kártya foglalata, a bekapcsoló gomb és a hangerőszabályzó kaptak helyet. Minden, ami micro, egy fedél alá került, ahogyan a felső élen lévő jack dugasz is, mert a készül az IP57-es szabvány alapján víz-, por- és ütésálló. A gombok elhelyezkedése szerintünk kissé fura, a Sony ugyanis a (jobb) oldal közepére telepítette mindet – azonban a hétköznapi használat során gyorsan kiderült, hogy kiváló a hely, mert a telefont tartva mindhárom funkció (ki/be, hangerő + és hangerő -) kényelmesen elérhető a hüvelykujjunkkal.
