Sony Xperia Z okostelefon teszt

Belső

A Sony a hardveren egyáltalán nem spórolt, a z Xperia Z-be négymagos, 1,5 GHz-es processzor (Qualcomm Snapdragon Pro APQ8064), 2 GB memória és Adreno 320-as GPU került. A teljesítményre mondjuk szükség is lesz, ha a Full HD kijelzőt nemcsak a telefonkönyvvel, hanem mondjuk játékokkal is meg szeretnénk tölteni. A készülék belső memóriája 16 GB, ebből az adatok számára 11,73 GB jut. Ez nem túl sok, de microSD-kártya segítségével szerencsére további bővítésre is van lehetőség: akár 32 GB-os extra tárolót is használhatunk, így a teljes kapacitás 48 GB is lehet.

Az aligha lehet meglepetés, hogy a telefon valósággal földbe tiporja a tavalyi modellek többségét, még a Nexus 4-nél is jóval izmosabb. Főleg a grafikus vezérlő fejlődött sokat, az Adreno 300-as sorozat jóval erősebb a tavaly még a csúcsmodellekben is általánosnak számító Adreno 200-asoknál. A telefon természetesen nemcsak a szintetikus tesztekben brillírozik, hanem a hétköznapi használat során is tökéletesen gördülékenyen működik, akadozásokból sem a menüben, sem a programok indításakor nem kell tartanunk, és igazából több alkalmazás párhuzamos futtatása sem nagyon tudja a rendszerchipet alaposan megizzasztani.

Az Xperia Z fénypontja (és ezt akár szó szerint is érhetjük) a kijelző, amely 5 colos, felbontása pedig Full HD, azaz 1920×1080 pixel. A ma sokkal divatosabb PPI mutatóra levetítve ez 441-es értéket jelent, vagyis az iPhone Retina Display mehet a levesbe – az Apple iPhone-jai „csak” 326-os PPI-vel rendelkeznek, és nem várható, hogy az Apple a közeljövőben visszaszereznél első helyét a pixelsűrűség tekintetében. Azon nyilván lehet vitatkozni, hogy a Full HD felbontásnak (ami eddig jobbára csak a tévéknél, monitoroknál volt ismerős) van-e egyáltalán értelme, de túl kell lendülni a dolgon, mert aligha várható, hogy a jövőben lesz egy olyan gyártó is, aki a csúcstelefonját ennél kisebb részletességű panellel dobja piacra. A panel színek szépek, ugyanakkor a Sony nem IPS panelt használ a telefonban (hanem valamilyen VA megoldást), ami azt jelenti, hogy oldalról nézve a színek gyorsan kifakulnak – kérdés, hogy ezt ki mennyire tartja problémának, elvégre általában nem oldalról nézzük a mobilt, hanem szemből. A kijelző egyébként OptiCotrast kijelző (az LCD előtti üveg és az LCD között gyakorlatilag nincsen rés, ami megnöveli a panel fényáteresztő képességét), és a Bravia Engine 2 hajtja meg.

Azt talán mondanunk sem kell, hogy a betűk rajzolata gyönyörű, nem túlzás azt állítani, hogy nyomdai minőséget kapunk – egyedi pixeleket akkor sem fogunk tudni felfedezni, ha direkt keressük őket. Azért valahol vicces, hogy gyakorlatilag bármilyen weboldal kifér a telefonra teljes szélességben akkor is, ha a készüléket állítva tartjuk, bár ember legyen a talpán, aki el is tudja olvasni mondjuk a geeks.hu címlapján a rövid ajánló szövegeket. A böngészőnél persze nincs gond, mert bele tudunk nagyítani, azt ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy ekkora felbontásra sok alkalmazást nem készítettek fel a programozók, így adott esetben előfordulhat, hogy egy-egy alkalmazáson beül a betűméret túlságosan pici lesz. Adja magát, hogy a másik két terület, ahol a nagy felbontásnak előnye lehet, az a multimédia (fotók, videók) és a játékok – előbbi esetben valóban nagyobb élmény az Xperia Z-t használni, a játékokkal viszont nem tűnt számottevően jobbnak a kép annál, mintha egy HD felbontású kijelzővel szerelt mobilt néztünk volna.

A kapcsolódási lehetőségek között mindenekelőtt a WiFi-t, a 100/50 Mbps-os LTE adaptert és a 42/5,76 Mbps-os HSPA modemet kell megemlítenünk, de természetesen alap a Bluetooth 4.0, és csúcskategóriás készülékről lévén szó, a Sony nem feledkezett meg az NFC adapterről sem. Az Xperia Z ezeken kívül tartalmaz gyorsulásmérőt, közelségérzékelőt, giroszenzorokat, digitális iránytűt és A-GPS-t, valamint kapunk FM-rádiót is.