Skip to main content

Legfrissebb hírek

A WF-1000XM3 új, kettős zajszűrést használ a nemkívánatos hangok távoltartásához.
Az amerikai hatóságok megadták az engedélyt; a szabványt mostantól piaci termékek is használhatják.
A Samsung kiküldte a hivatalos meghívókat, így a dátum telejsen biztosra vehető.
Az OTP Bank után másodikként az Erste is bevezette Magyarországon az Apple Payt.
Donald Trump kormánya állítólag azon gondolkodik, hogy betiltja a végpontok közötti titkosítást.
Jony Ive állítólag azért távozott, mert nagyon nem értett egyet a vezetés koncepciójával.
Még nem tudni, hogy mekkora vizet zavar majd, de a Toshiba és a Western Digital közös gyárában fennakadás volt.
Újra kereskedhetnek az amerikai cégek a Huaweijel; újraindultak a kereskedelmi tárgyalások az USA és Kína között.
Jony Ive majd’ 30 évet húzott le az Apple-nél, most saját céget alapít. Első ügyfele az Apple lesz.
A LG készített egy kutatást, amely a nem hardcore kategóriás játékosok szokásait térképezte fel.
Ha a Google Mapsszal tervezed meg az utat, már azt is látod, lesz-e ülőhely a buszon vagy sem.
A Google szűri az alkalmazásokat, de annyi a szoftver, hogy így is sok van, ami átcsusszan a rostán.
Azonban a kínai gyártó azt is elmondta, hogy a technológia sok kihívással küszködik még.
Emellett pedig fejlesztői versenyt is hirdet a cég leendő kollégák számára.
A csúfos bukás oka az, hogy a Microsoftnál egész egyszerűen rosszul mérték fel, mi tetszik majd a felhasználóknak.