Skip to main content

Legfrissebb hírek

A Samsung a Note 9-ben már használja a mesterséges intelligenciát; amit a következő frissítés az S9/S9+-ra is elhoz.
A gyártás, ha minden a tervek szerint alakul, jövőre indulhat. Az Intel pedig végleg leszakadhat.
A telefon egy kis ízelítőt ad abból is, hogy mit várhatunk jövőre az S10-től.
És már el is készült az új javítócsomag – amit a biztonság kedvéért egyelőre csak a tesztelők kaptak meg.
A Google bemutatta a Home Hubot: kijelzőt kapott az új okoshangszóró, de kamera nincs rajta.
Az az érdekes, hogy bár a Google a fotózásra helyezte a hangsúlyt, a telefonokon még mindig csak egy kamera van.
A Windows 10 októberi frissítése lehetővé teszi (majd), hogy a vágólap tartalmát mobilra küldjük.
A rendszerkövetelmények megváltozása miatt a Chrome több tízmillió telefonon nem fog működni többé.
Abszolút megértjük, ha azt kérdezed: miért, még létezett? Visszaszámlálás indul!
A Nokia 7.1 Android One operációs rendszert használ, így biztos, hogy szoftvere gyorsan és még sokáig frissül.
A Microsoft kénytelen volt visszavonni a csomagot, mert egyes felhasználóknál nagyon súlyos gondokat okozott.
Tulajdonképpen az a furcsa, hogy eddig nem tette; a Facebook azonban már tesztel egy új „szolgáltatást”.
Megváltozik a szabványok neve, egyértelmű lesz, hogy melyik nyújt nagyobb teljesítményt.
A szinte teljesen keret nélküli kialakítással rendelkező készülék október végétől Magyarországon is elérhető lesz.
A Google-nek simán megér 9 milliárd dollárt, hogy az Apple ne rúgja ki a telefonjairól.