Skip to main content

Legfrissebb hírek

48 és 88 colos méret között összesen 14 új modell kerül piacra idén, lesz egy új „dizájn” széria is.
Ötször annyi ideig bírják, olcsóbbak és nem is igazán használódnak el a lítium-kén akkumulátorok.
Többek között az is, hogy valószínűleg nem ez lesz a széria neve; a Samsung inkább S20-ként dobja piacra a mobilokat.
A CES tipikusan nem telefonos kiállítás, de voltak már meglepetés bejelentések – most a Samsung is készül.
Ebből a telefonból fogyott a legtöbb a harmadik negyedévben is.
A 79-es változat már a felhasználók 50 százalékához eljutott – csak éppen van vele egy elég nagy gond.
A Samsung állítólag szinte mindenhol Snapdragon 865 chippel dobja piacra jövőre a Galaxy S11 sorozat tagjait.
A rendszer terméktámogatása január 14-én lejár, a Microsoft pedig erőszakos lesz a frissítés ösztönzését illetően.
Kína nem tilt ki semmit, csak éppen nem fog amerikai hardvereket és szoftvereket sem használni.
Mostantól lehetőség van arra, hogy leveleket csatolmányként továbbítsunk – egyszerre akár többet is.
A pletykák szerint jövőre, az MWC 2020 alkalmával mutatkozhat be a telefon, meglepően olcsón.
A vállalat így szeretné elérni, hogy az eladások újra növekedésnek induljanak.
A Samsung december 15-től árulja majd a mobilt, de az nem tudni, hogy hány példány fog forgalomba kerülni.
Még mindig nem tudni, hogy a Huawei Google-lel vagy Google nélkül megy tovább; de cél a piacvezető pozíció megszerzése.
A vállalat érdekes módon nem egyedül, hanem a kínai MediaTekkel közösen fejleszt.