Skip to main content

technológia

Sok repülőtéren jelent gondot, hogy poénos kedvű emberek lézerrel vakítják el a pilótákat. App lehet a megoldás.
Elloptak egy új BMW-t – a történetből kiderül, hogy nemcsak a bűnözéshez kell némi ész, de a becsületes élethez is.
A Samsung csak év végére ígéri hivatalos jelentését, egy mérnökökből álló csapat azonban nem akart addig várni.
A vállalat most már nem (csak) ugyanazt csinálná meg kamionokkal, mint a Tesla autókkal.
A kültéri 99,8 százalékos országos lefedettség mellé a szolgáltató a beltéri elérhetőségen javított hatalmasat.
Még a karácsonyi rohanásban is segít a mesterséges intelligencia azzal, hogy kitalálja helyettünk az ajándékot.
A robotok és a gépi intelligencia fejlődésével tényleg eljöhet a gépek uralma. Kínában már vannak erre utaló jelek.
Fülhallgató mint kémmikrofon? Ez nem egy James Bond film, hanem a valóság, ami biztonságunkat fenyegeti.
Az akkuk új fajtája azt ígéri, hogy többezer ciklus után sem csökken kapacitása, töltése pedig villámgyors lesz.
A vállalat több kontaktlencse prototípuson is dolgozik, de biztos, hogy ezeket idén már nem lehet kipróbálni.
Subscribe to technológia