Skip to main content

Starlink ellenőrző funkciót vezetett be a United Airlines

FacebookFacebookFacebookFacebook
A szolgáltatás segítségével bárki megnézheti, hogy lesz-e használható internet a járaton.

Hirdetés

A United elindított egy új szolgáltatást, amivel megnézhetjük, hogy a járatunkon melyik internetes rendszer lesz elérhető. Ennek igen nagy jelentősége van, mivel a Starlink sebességben és válaszidőben is messze a riválisok előtt jár. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egyetlen olyan internetes szolgáltatás, ami valóban használható – tulajdonképpen egyenértékű azzal, mint amit az otthoni internet nyújtani tud.

A légitársaságnak 1144 repülőgépe van, ebből jelenleg 635-öt szereltek fel Starlink internettel. A légitársaság egyébként a foglalás során is mutatja, hogy melyik szolgáltató fogja biztosítani az internetkapcsolatot az adott járaton, de technikai vagy üzemeltetési okokból bármikor történhet gépcsere – a starlinktracker.united.com webcímen elérhető új szolgáltatás segítségével az utasok ilyenkor is naprakészek maradhatnak.

A United Airlines mellett – többek között – az Emirates, a Qatar Airways, a WestJet, a SAS, az Alaska Airlines és az Air France is Starlink internettel szereli fel vagy arra állítja át repülőgépeit.