Panasonic VT50 (TX-P50VT50) 3D plazmatévé teszt

Képminőség

Fekete, kontrasztarány

A Panasonic TX-P50VT50-től kiváló feketét várunk, és nem is kellett csalódnunk; a 0,011-es érték remek, ilyen mélységekbe az LCD-tévék csak trükközéssel tudnak lemerészkedni, azonban, amint arra már sokszor rávilágítottunk, a dinamikus kontrasztarány más területeken bosszulja meg magát. A Panasonic plazmatévéje természetesen nem operál ilyen trükkökkel, de a korrektség kedvéért azt el kell mondanunk, hogy a fekete fényerőssége, szűk tartományban ugyan, de ingadozó (ami a plazma technológia sajátja, igazából nem lehet kiiktatni). Az előző oldal táblázatában szereplő 0,011-es értéket ANSI tesztábrával mértük, ami a normál felhasználási körülmények esetétre jó támpontot ad, ha viszont egy adott képen inkább a sötét színek dominálnak, a fekete fényerőssége jóval 0,01 alá is mehet, ha pedig a világos színek, akkor akár 0,013-ra is felkúszhat. A kontrasztarány a 0,011-es értékből számolva 8900:1-es értéket tűntettünk fel a táblázatban. (A különbségek egyébként szabad szemmel még egy teljesen sötét szobában is csak alig érzékelhetők, ha egyáltalán.)

Még egy dolog: a plazmatévék esetében bevett gyakorlat, hogy a gyártók a maximális fényerősséget korlátozzák. Erre a fogyasztás kordában tartása végett van szükség; a limit a TX-P50VT50 esetében 400 watt, ennél sosem fog a készülékünk többet „enni”. Ez viszont azt eredményezi, hogy teljesen fehér kép esetében a maximális fényerő 53 cd/m²-lehet csak, ami az átlagos fényesség függvényében dinamikus, normál és játék módban 220, THX Bright módban 170, THX módban 120, mozi és ifsccc módban pedig 92 cd/m² -re nőhet. Ebből adódóan az éppen megjelenített tartalom is befolyásolhatja a kontrasztarányt – minél világosabb a megjelenített kép, annál kisebb az ugyanazon a képen mérhető kontraszt.

Szürkeárnyalatok

Amint az előző oldalon már írtuk, a kép alapesetben közel van a tökéleteshez, legnagyobb részben annak köszönhetően, hogy a gamma kalibráció nélkül is 2,2-es értéket vesz fel, és, hogy a gamma szinte a teljes fényerő tartományban egyenletes. A Panasonic korábbi plazmatévéinél többször is írtuk, hogy a zöld túlszaturáltsága volt jellemző, most viszont a vörös alulszaturáltsága okozott némi pontatlanságot – de még egyszer mondjuk, hogy a kalibrált állapot és a THX mód között az eltérés egészen minimális, a különbségek csak akkor vehetők észre, és akkor is csak alig, ha egy THX módban lévő és egy tökéletesen kalibrált tévét egymás mellé állítunk. Ennek megfelelően a szürkeárnyalatos tesztben a tévé kimagaslóan jól teljesített, igaz, a Panasonic sem tudta leküzdeni az alacsony, 10 százalék alatti fényerő esetén szinte kötelezően előforduló színtorzulásokat – vörös a legsötétebb árnyalatoknál gyakorlatilag egyáltalán nincsen, viszont szemünk amúgy sem lenne képes megkülönböztetni a sötét, majdnem fekete színeket egymástól, ezért ez egyáltalán nem jelent problémát. Sokkal fontosabb, hogy a gamma teljesen rendben van, még alacsony fényerőnél sem csúszik el nagyon, 25 százalékos fényerő alatt is végig 2,4 alatt marad az értéke, ami azt jelenti, hogy a tévének a részletek megjelenítésével az égvilágon semmi problémája nincsen – és a VT50-esnél ebbe a plazma tévékre jellemző zajosság is csak alig-alig szól bele.

Mindehhez azonban hozzá kell venni, hogy az előző pontban említett maximális fényerő adott esetben a gammát is befolyásolhatja; ha olyan jelenetet nézünk, amely az átlagosnál sokkal világosabb, akkor a kép picit mosottá válhat, és a fényerő csökkenése mellett a világosabb területeken a részletesség csökkenhet.

A tévé az árnyalatok finomságának további javítására a 1080p Pure Direct módot is tartalmazza, de csakúgy, mint a GT50-es esetében, a TX-P50GT50 esetében sem láttuk, hogy az opció ki-bekapcsolgatása a képminőséget jelentősen befolyásolta volna.

Fényerő egyenletessége, betekintési szögek

A plazmatévéktől megszokhattuk, hogy a fényerőeloszlás közel tökéletesen egyenletes, és a Panasonic TX-P50VT50 ennek az elvárásnak meg is felel.

A betekintési szöget az Infinite Black Ultra szűrő egészen minimális mértékben befolyásolja, világos szobában pedig oldalról minimális tükröződéssel is számolnunk kell – azonban optimális környezetben, sötétben, ez nem jelenthet gondot.

Képminőség – SD

A Panasonic VT50-es sorozatában is megtalálható természetesen a Pire Image Creation üzemmód, amely a gyártó szerint a normál felbontású anyagok képminőségét tudja növelni. A PIC két fő alkotóeleme az átlósan húzódó éleket illetve az MPEG tömörítésből adódó hibákat tudja ez eddiginél hatékonyabb módon javítani – azonban valós körülmények között, értsd tévéadásokkal, DVD-lemezekkel, nem igazán sok különbséget fedeztünk fel. Ez nem jelenti azt, hogy a tévé képe SD tartalommal rossz lenne, sőt, a TX-P50VT50 a képátlót is figyelembe véve kiválóan teljesít, de túl sok előnyt nem fedeztünk fel a fenti opciók bekapcsolásakor sem. Tesztábra használatával más már volt a helyzet, itt a mozgó élek valóban simábbnak tűntek valamivel – viszont a tévén rajtunk kívül valószínűleg nem sokan néznek tesztábrákat…

Visszatérve a normál felbontású anyagokra, a tévé a felskálázást kiváló minőségben végzi el, sem a részletek nem tűnnek el, sem a kép nem lesz túlságosan homályos, sem zavaró túlélesítés nincs.

Képminőség – HD

Hogy egy tévé mire képes, az természetesen mindig csak akkor mutatkozik meg igazán, ha Full HD felbontású anyagot nézünk rajta – és ez nincsen másképpen a TX-P50VT50 esetében sem. A korábban elmondottak fényében (kiváló fekete, kiváló kontraszt, kiváló színhelyesség és szinte tökéletesen árnyalatok) talán nem túl nagy meglepetés, hogy a Panasonic csúcstévéjéről majdnem minden tekintetben csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni. A színek szépek; valósághűek, nem túlszaturáltak, a mozgások megjelenítése kifogástalan, és a részletek is a helyükön vannak. A TX-P50VT50 igazán a sötét területeknél profitál abból, hogy a Panasonic a plazmákra jellemző képzajt a minimálisra tudta csökkenteni – a jó feketével ugyanis egyik korábban nálunk járt plazmával sem volt gondja, de a képzaj a legfinomabb részleteket hajlamos elfedni.

Bár évek óta azt hallhatjuk, hogy a plazma lejárt lemez, és a technológia halálra van ítélve, az a helyzet, hogy egy LCD-vel még csak nagyon megközelíteni sem lehet azt a minőséget, amit egy jó plazma nyújtani tud. A kételkedőknek csak annyit tudunk ajánlani, hogy érdemes megnézni egy sötétebb tónusú filmet, mondjuk a Harry Potter utolsó két részét bármilyen LCD-tévén, aztán egy VT50-es plazmán, a különbség igen-igen látványos lesz, természetesen a plazma javára. Persze ennek ára is van, mégpedig az, hogy a tévét sötétben kell nézni, azzal ugyanis a plazma sem tud mit kezdeni, ha a környezeti fény visszaverődik a panelről, és ez a feketét és a kontrasztot nagy mértékben lecsökkenti, magával rántva ezzel a finomabb részleteket is (kizárólag ilyen esetben jobb egyébként egy LCD-tévé képe). És persze az is hátrány, hogy egy hasonló méretű LCD-tévéhez képest a TX-P50VT50 sokat fogyaszt, de aki a legjobbat akarja, annak ezzel sajnos együtt kell élnie. A képminőséget csak egyetlen dolog befolyásolhatja negatívan, mégpedig a korábban már boncolgatott fényerő-limit, amely a nagyon világos jeleneteknél (pl. a Minden6óban Morgan Freeman és Jim Carey közös jelenetei) lekorlátozza a maximális fényerőt, ami a fényes helyeken vezethet a részletesség minimális csökkenéséhez, meg persze ahhoz, hogy a színek ilyenkor egy picit fakóbbnak tűnnek. E jelenség azonban nem ismeretlen a plazmatévék esetében, a korábban nálunk járt ST50-es és GT50-es tévék is éppen így viselkednek – azt viszont vegyük figyelembe, hogy az eltérő képméret miatt a maximális fényerő egyes modellek esetében eltérő lehet.

A teljesség kedvéért megemlítenénk, hogy amennyiben a tévét világosban nézzük, akkor a THX Bright Room opcióval kapjuk a legjobb képet, azonban ilyenkor az 1,9-es gamma és a panel természetes tükröződése miatt a részletesség a nagyon sötét és a nagyon világos területeken egyaránt kisebb, aki inkább nappal néz tévét, annak a TX-P50VT50-et nem ajánljuk.

Blu-ray filmekkel a 24p természetesen adott, 4:4 leképezéssel (96 Hz-es valós képfrissítés mellett), köztes képkockák kiszámolásával vagy anélkül is. A 24p-t külön nem kell ki-bekapcsolgatnunk, ez a funkció automatikusan aktív, ha a jelforrás ezt engedi, míg az interpolációt az IFC engedélyezésével kérhetjük.

Képminőség – 3D

A TX-P50VT50 képe 3D-ben sem rossz, de már nem mondhatjuk egyértelműen, hogy a tévé referenciamodellként is megállja a helyét. A legnagyobb probléma abból adódik, hogy a japán vállalat még mindig az aktív shutteres technológiát használja, ami a szembe jutó fényt olyan mértékben korlátozza, hogy már nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező a teljes sötétség tévézés közben; a maximális fényerő méréseink szerint 43 cd/m² 3D módban. És sajnos a kép még így sem lesz annyira világos, mint kellene – e tekintetben az LCD-tévék jobban teljesítenek. Crosstalk szempontjából persze a Panasonic tévéjének sincsen komolyabb problémája, így a térérzet kiváló – nem kis részben az 50 colos képátlónak köszönhetően is. (A készülékhez a Panasonic kettő szemüveget ad.)

A tévé az árnyalatok megjelenítését első ránézésére 3D-ben is pontosan végzi, de a mozgó objektumok esetében az elektronika hajlamos a képes kissé elmosni, ami a részletességet csökkentheti; és nemcsak a sötét vagy világos helyeken, hanem bármilyen fényes árnyalatok esetében. Ennek okára igazából nem jöttünk rá, minden esetre 3D-ben a mozgóképfelbontásra így nem mondhatjuk egyértelműen, hogy 1080 soros, csak azt, hogy majdnem 1080 soros.

A műszaki specifikációk egyébként 3D-ben ugyanazok, mint a GT50 és az ST50 széria esetében voltak: a tévé másodpercenként 200 képet jelenít meg (100-at mindkét szemnek), a szemüveget pedig nem IR, hanem Bluetooth adapter kapcsolja össze a tévével. A tévé a 24p jelfolyamot 3D-ben is kadenciahelyesen jeleníti meg, az elektronika pedig 2D-3D konverzióra is képes – amelyről ezúttal is csak azt mondhatjuk, hogy a konvertált anyag messze nem hozza azt az élményt, mint amit a 3D filmekkel kaphatunk.

Mozgóképfelbontás

Az ST50-es és a GT50-es tévék után úgy gondoltuk, hogy nagyon sok újdonságot nem fogunk tudni mondani, de kiderült, hogy tévedtünk. Az természetesen alap, hogy a tévé 1080 soros mozgóképfelbontásra képes, azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Panasonic itt-ott megpiszkálta kicsit a TX-P50VT50 vezérlését, mert a mozgó felületekről gyakorlatilag sikerült eltűntetni a képzajt; bár a GT50-nes tévével is elégedettek voltunk, a VT50 e szempontból (is) az összes nálunk járt készülék közül a legjobbnak bizonyult.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy végre nem kell azzal számolni, hogy a gyorsan mozgó objektumok felületén látható módon csökken a részletesség – egy egészen apró zajosodás figyelhető meg csupán, amit az erre nagyon érzékenyek az IFC bekapcsolásával teljesen eltűntethetnek. Ettől eltekintve azonban a 100 Hz-es technológiát ezúttal sem ajánljuk, de, lévén, hogy plazmatévéről van szó, elsősorban nem a szappanopera hatás miatt (de egyébként azért is), hanem, mert egyszerűen tényleg nincsen rá szükség.

PC/játékkonzol

Játék módban a tévé a lehető legtöbb képjavítót kikapcsolja, aminek köszönhetően az input lag egészen alacsony, mindössze 24 ms. A pixelpontos megjelenítés lehetősége természetesen szintén adott, de nem elég a helyes méretarányt kiválasztani, a menüben az overscant is ki kell kapcsolni.