Panasonic VT50 (TX-P50VT50) 3D plazmatévé teszt

Belső

Korábban a GT50-es és az ST50-es tévék tesztjénél már elmondtuk, hogy a Panasonic 2012-re is egy új fejlesztésű panellel készült – természetesen ebből került a VT50-es tévékbe is. A panel 15. generációs, és ugyanazt tudja, mint a GT50-es tévék panelje, valójában a Panasonic ugyanazt a panelt építi be mindkét sorozatba, csak a körítés más: a VT50-es tévé Infinite Black szűrője jobb, más a dizájn és az elektronika is másképpen kezeli picit a dolgokat – ezekre néhány sorral lentebb illetve a következő oldalon még visszatérünk.

A TX-P50VT50 panelje ugyanúgy 600 Hz-es képfrissítést használ, mint a tavalyi VT30-as, de a Panasonic új mérőszámot vezetett be, és a tévét 2500 Hz Force Field Drive jelzővel illeti. Az elnevezés egy picit félrevezető, mert azt sugallja, hogy a tévé 2500 képet jelenít meg másodpercenként, pedig erről nincsen szó, a feltűntetett érték csupán elméleti. A Panasonic minden esetre azért tért át erre a jelölésre, hogy lépést tartson az LCD-tévék gyártóival, és a képfrissítési frekvenciában is jelezze, hogy mozgásmegjelenítésben még mindig a plazma az úr. Az FFD-t egyébként az LCD-tévék esetében egyre gyakrabban alkalmazott MCI plazmás megfelelőjének is tekinthetjük. Az elektronika a képjavítók széles tárházát kínálja, közülük számunkra a 100 Hz-es képalkotás (IFC), a 24p és THX mód a legérdekesebbek – utóbbi 2D-ben és 3D-ben egyaránt rendelkezésre áll.

A TX-P42VT50 a gyártótól megszokott színprofilokat támogatja: dinamikus, normál, játék, fénykép, mozi és THX üzemmód választható ki, valamint két teljesen egyéni színprofilt is használhatunk, ha a menüben engedélyeztük a haladó beállításokat. A THX profilnak van egy fényes környezetre optimalizált változata is, amellyel tényleg egészen jó hatást lehet elérni világos környezetben is, de a tévé ezzel együtt is igazából akkor érzi jól magát, ha sötétben használjuk.

Nem túl meglepő módon az alapbeállítások mindegyikére nem mondhatjuk, hogy remek, viszont a dinamikus színprofilon kívül mindegyik használható azért, a THX mód pedig teljesen rendben van. A vezérlés problémájára tavaly azt a magyarázatot adtuk, hogy a Panasonic nem ismerte még ki rendesen az új paneleket – alighanem most is ilyen dolgok állhatnak annak a hátterében, hogy a 3D-s modellekkel a tévé nem tudja a G30-as szintjét elérni színkezelésben. A VT50 és a GT50 széria a színkezelés tekintetében egyébként nagyon nagy hasonlóságot mutat; még a lefedett színtér is hasonlóan alakul a két széria között (némelyik beállításnál elég érdekes képet mutatva), és közös vonás az is, hogy az ifsccc mód ezúttal nem a THX mód, hanem a mozi mód beállításait tartalmazza alapesetben.

Mivel a THX mód ezúttal is nagyon közel van az optimálishoz (a vezérlés csak a vörös árnyalatban csúszik el kissé, de ez valószínűleg betudható annak, hogy a nálunk járt modell még teljesen új volt), így a részletes beállítások felsorolása helyett ezt az üzemmódot ajánljuk filmnézéshez. Mérőműszerrel természetesen szinte tökéletes eredményt is le lehet érni, azonban a gamma a THX módot kiválasztva alapesetben is majdnem teljesen lineáris, vagyis a műszeres beállítással a részletesség csak elhanyagolható mértékben növelhető.

A THX mód kiválasztásával 98 cd/m²-es fényerőt, 0, 011 cd/m²-es feketét 8900:1-es kontrasztot, 6300K-s színhőmérsékletet és 2,2-es gammát kapunk. A deltaE átlagos értéke 2,2 (3 alatt az eltérés az elvárt és a megjelenített színek között már nem jelentős), a legnagyobb eltérés pedig 5,4 volt. Az eredmények kísértetiesen hasonlítanak arra, mint amit a GT50-es széria estében – szintén a THX módot kiválasztva – mértünk, ami két dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy a panel az alapvető képességeit tekintve valóban azonos a GT50 és a VT50 széria esetében, másrészt pedig, hogy a THX nemcsak három szépen hangzó betű, hanem gyakorlati haszonnal bíró tanúsítvány.