Skip to main content

Legfrissebb hírek

A böngészőben illetve sok más alkalmazásban régóta létező funkciót egyszer már tesztelte a Microsoft.
A trükköt sorra másolják le az androidos gyártók, de mire kihozzák az új modelleket, az Apple dobja is a szigetet.
Kiszivárgott pár fotó, amely elárul néhány új részletet a telefonok tudásával kapcsolatban.
A brit légitársaság tavaly novemberben kezdte meg a tesztelést Los Angelesben, most újabb helyszínek jönnek.
Az LG következő csúcsmobiljának bemutatója csak nyáron esedékes, de egy prototípus már mutatja, mire számíthatunk.
Az MWC ideje alatt a Huawei és a Porsche közösen mutatták be, hogyan tanul vezetni a mesterséges intelligencia.
Az új mindig szebb, mindig jobb, mindig többen keresik. De nemcsak ezért nagyok a Samsung reményei.
A Ring kiválóan illeszkedik az eddigi stratégiába, az Amazon lassan komplett okosotthon rendszert tud kínálni.
Ami nem is annyira Lite. Viszont szintén olcsó, aminek valószínűleg nagyon sokan fognak örülni.
A vállalat megpróbálta kombinálni a biztonságot a hallójáratos kialakítás előnyeivel, de szerintünk a dolog nem jött öss
A kártya nemcsak ezzel, hanem kapacitásával is kiemelkedik a mezőnyből: 400 GB-nyi adat fér el rajta.
Az ASUS mindent lemásolt a nagyoktól, amit csak érdemes volt. Lett egy kiváló telefonja, kiváló áron.
Ha nem kell a brutális teljesítmény, de minden más igen, akkor a Zenfone 5Z-nek van egy igen jó alternatívája.
A Qualcomm betölti a 800-as és 600-as széria közötti űrt, nem is akárhogy: jöhet az MI a csúcskategória alatti régiókban
A 18:9-es képarányhoz 960×480 pixel nagyon kevés, még akkor is, ha cserébe a telefon nagyon olcsó.