Így bukott a Google Glass

A New York Times újságírója az első sorban ülve élte meg a Google Glass minden dicső és kevésbé dicső pillanatát, így hitelesen mesél viselhető technológiáról, titkos kutatólaborról és ejtőernyősökről, amelyek egy történet végén egy milliárdos házasságához vezettek. A Google Glasst talán már senkinek nem kell bemutatnunk, egy időben a csapból is az folyt, hogyan kell használni és mire jó. Akkoriban nem voltak hétről-hétre szivárogtatott információk, egyszer csak berobbant a köztudatba. 2012-ben a Time magazin az év legjobb felfedezésének titulálta az okosszemüveget, még a Vogue-ban is kapott 12 oldalt. Megjelent a Simpsons sorozatban, egy sor showműsorban és vígjátéksorozatban, színészek és híres emberek is viselték: Charles herceg, Beyoncé és többek között Bill Murray is. Kifutók modelljei és a New Yorker is tesztelte, mint az Google Glass Explorer tesztelői társaságának egyik tagja. A felhasználók mindegyike addiktívnak nevezte a terméket, ami olyan, mint egy erős drog. Később persze ismertünk olyan esetet is, amelyben többen függővé váltak. A lényeg, hogy a Google tökéletes szintre fejlesztette azt az eljárást, amivel emberek milliói mondták vagy gondolták egyszerre, hogy nekik ez kell. Ebben a tekintetben sikerről beszélhetünk, de most hipp-hopp, csak annyit jelentettek be, hogy a Google Glassnak vége. De a történetének még nem.

A Google más cégekhez társuló alkalmazottai azt mondták, hogy a történetnek nem így kellett volna kezdődnie. Hogy megértsük, mi csúszott félre, ahhoz a Google Mountain View-beli, néhány évvel ezelőtti irodáihoz kell visszamennünk. Sok nagy cégnek vannak tudásközpontjai, ahol különféle projekteken dolgoznak a mérnökök, művészek és mások. Később persze nem lesz mindegyik ötlet piacképes, és ez így van rendjén. A Google irodáiban közel 100 ötleten dolgoztak, köztük a beltéri GPS-en, valamint a Google Brain kódnéven futó projekten, amely egy intelligens viselhető számítógépet takart. A viselés módja ekkor még nem volt tisztázott, de a szemüveg is szóba került.

2009 végén Eric Schmidt, a Google főigazgatója felvette az addig a Stanford-i Egyetemen sokféle területen kutató Sebastian Thrun-t, hogy segítsen az ötletek megvalósításában. Az első ötlete az irodák átnevezése volt, hozzá fűződik a Google X elnevezés. Az X projekten dolgozók a Google Campus egy jelzés nélküli épületébe is átkerültek, ahol elkészítették a virtuális valóságra épülő Google Glasst. A Google alkalmazottai egyébként nem tudták, hogy mi folyik az X-laborban.

2011-ben a New York Times munkatársai felfedték a Google X Lab létét. A Google külső munkatársai két csoportra oszlottak: egyesek szerint egész nap kell hordani, mások szerint csak akkor, ha egy konkrét célra vennénk hasznát. A prototípus attól még prototípus maradt. Brin szerint a termék még nem volt kész, de rajta csak úgy lehet folytatni a munkát, ha külső tesztelőket (a leendő felhasználókat) is bevonják: akkor majd eldől, hogy mire jó, és mire lehet még használni. Azt várták, hogy a fejlesztést a felhasználói igények figyelembe vételével folytatják. Éppen ezért nem akarták értékesíteni, inkább létrehozták a Glass Explorer társaságot, ahová 1500 dollárért cserébe lehetett tesztelőként belépni. Az ötlet besült, hiszen ahelyett, hogy a további fejlesztésekre impulzusokat kaptak volna, minden tesztelő a saját történeteit kürtölte világgá. De ha már így esett, a Google nem hátrált, olajt öntött a tűzre: kampányba kezdett. 2012-ben a Google fejlesztői konferenciáján a Glass-t viselő ejtőernyősök szálltak le az épületre, majd kerékpárokon tekertek le az előadóterembe – mindezt élő közvetítésben. Később Brin a már említett divatbemutatón is feltűnt, amelyet Diane von Furstenberg neve fémjelzett. Az ejtőernyősök és a modellek viszont nem tudták fenntartani a „csillogást”, a termék hírneve azzal is csorbult, hogy tesztelők elvégezték a dolgukat: a Geek Beat például egyenesen lebeszél mindenkit, hogy Google Glasst vegyen, és a valaha készült legrosszabb terméknek aposztrofálja.

Az sem segített, hogy az állandóan működő kamerája mindent rögzített, így a személyiségi jogokat sértette. Ezért egy sor moziból, színházból és kaszinóból is kitiltották. 2014 elején egy apróbb botrány is borzolta a kedélyeket, hiszen Brin beleszeretett Amanda Rosenbergbe, aki a Google Glass marketing menedzsere volt (a kérdéses divatbemutatót is ő szervezte). Brin a feleségét hagyta ott, Rosenberg pedig a barátját dobta, aki egyébként szintén a Google-nél dolgozott. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Google X laborjában megromlott a légkör, és a kutatók más cégekhez szállingóztak. Helyükre persze jöttek újak: Ivy Ross ékszerkészítő vezeti már a Google okosszemüvegek részlegét, Tony Fadell pedig a fejlesztést vezeti, korábban az Apple egyik vezetője volt, keze alatt 18 iPod és 3 iPhone született. Kettőjük együttműködése jónak ígérkezik, de nem tudni, mikor tesztnek majd le valamit az asztalra. Ugyanis mindketten elkötelezettek amellett, hogy addig, amíg egy termék nincs kész és nem tökéletes, ne is kerüljön a nyilvánosság elé. A Google Glassról ezért egy most egy darabig biztosan nem fogunk hallani.