Skip to main content

internet

Akinek nem kell az okosóra, de szeretné, ha az üzenetekre ne csak a telefon figyelmeztetne, annak itt a Ditto.
Az IoT most van azon a ponton, amikor mindenből okoskütyü lesz; született például egy mozgásérzékelős égő is.
A központként működő SmartThingQ Hubot annak ellenére hozta el az LG a CES-re, hogy egyáltalán nem működik.
Sokan már nagyon várták a világ legnagyobb VOD szolgálgatóját – ők lesznek most, akik nagyot csalódnak.
Ahogyan a korábbi években mindig, 2016-ban is az LG-é volt az első sajtótájékoztató. Mutatjuk, mi hangzott el.
Egy hibás beállítás következtében felkerült a netre egy valamennyi amerikai szavazópolgárt tartalmazó adatbázis.
A vállalat olyan megoldást villantott, amely a meglévő terminálokkal is kompatibilis, így gyorsan népszerű lett.
Az AVG egyik beépülő modulja átjáró házzá változtatta a Chorme-ot. Szerencsére a veszély már elmúlt.
Volt valaki, aki még hitt a mesében, azt gondolva, hogy az állam nem lát mindent? Ha volt is, többé már nem lesz.
Csak éppen nem telefonokat, hanem tévéket és más kütyüket fog meghajtani.
Subscribe to internet