Motorola Edge 70 Fusion okostelefon teszt

Használat közben

A telefonra friss Android, azaz a 16-os változat került, a biztonsági frissítések pedig 2031-ig érkeznek majd; ebbe az időszakba három Android főverzió váltás fog beleférni a vállalat ígérete szerint. Ennél azért vannak komolyabb vállalások az androidos gyártók között, szép számmal. A Motorola eszközeitől már megszokhattuk, hogy közel steril Android élményt adnak, és ez nincs másképpen az Edge 70 Fusion esetében sem: a Hello UI névre keresztelt kezelőfelület csak egészen apró változtatásokat hoz, némi extra funkcionalitást és persze temérdek AI-szolgáltatást csempészve a rendszerbe. A Snapdragon 7s Gen 3 dacára annak, hogy inkább a fogyasztásra, semmint a teljesítményre hegyezte ki a Qualcomm, a mindennapi használat során elegendő teljesítményt nyújt, a stock Androidra emlékeztető felület így teljesen simán, akadozásoktól mentesen teszi a dolgát – és ez még akkor is igaz, ha relatív sok alkalmazást nyitunk meg egyszerre, és nem ragaszkodunk ahhoz, hogy rendszeresen zárogassuk őket. És ehhez csak átlagos mértékű melegedés társul, amely normál körülmények esetén nem jár az órajel csökkentésével.

Az interfész testreszabható, de nem olyan mértékben, mint például a Samsung-féle One UI. A háromgombos menü kiváltható gesztusokkal, az értesítéseket pedig a telefon a lezáró képernyőn is meg tudja mutatni, így nem kell feloldani a mobilt csak azért, hogy megnézzünk például egy üzenetet.

Noha dizájnban megvan a steril Android élmény, az alkalmazásválasztékba becsúszott pár (sok) bloatware is, többek között PDF-olvasó, Opera böngésző, TikTok, Perplexity és Microsoft Copilot is. Természetesen megvannak a Google saját alkalmazásai is, amelyeket néhány érdekes Motorola app egészít ki: a Moto Secure egy közös felületet ad a biztonsági funkciók számára (pl. alkalmazásengedélyek kezelése, AI védelem az adathalászok ellen), valamint lehetőséget ad arra, hogy egy biztonságos mappát hozzunk létre a személyes adatoknak, a Moto Unplugged pedig egy olyan alternatív kezelőfelület létrehozásában segít, amelyre ha átkapcsolunk, csak az általunk engedélyezett alkalmazások és értesítések működnek. Azaz arról van szó, hogy „kicsekkolhatunk” a hétköznapi forgatagból, ha szeretnénk némi minőségi időt eltölteni akár egyedül akár a családdal, barátokkal.

A Snapdragon 7s Gen 3 némileg behatárolja a mesterséges intelligencia feladatok körét, de azért a választék így sem rossz: készíthetünk jegyzetet hang alapján (Figyelés), és van egy jópofa Emlékezés funkció is. Ez azt jelenti, hogy pici információmorzsákat szórhatunk el (például azt, hogy „a második emelet B szekcióban parkoltam”), később pedig megkérdezhetjük a telefontól, hogy „hol is parkoltam?” Van persze AI keresés és összefoglalás, az Image Studióval pedig képeket, matricákat, avatárokat készíthetünk prompt, vázlat vagy meglévő fotó alapján.

Az AI a Google alkalmazásaiban is besegít, ha szükséges: a Fotókban például a képszerkesztésből tudja hatékonyan kivenni a részét. hogy AI fronton a Motorola nem bízta a dolgot a véletlenre, az abból is látszik még, hogy a fenti funkciók mellett az Edge 70 Fusion tartalmazza a Google Gemini, a Perplexity, valamint a Copilot appokat is.

Kamera

A Motorola Edge 70 Fusion hátsó kamerarendszere minden látszat ellenére csak két kamerát tartalmaz, a bal felső sarokban lévő elem csak díszítés, ami a szimmetriát biztosítja. A fő szenzor egy 50 MP-es egység, ami a Sonytól érkezik; a Lytia 710 egy vadonatúj fejlesztés, amely ebbe a telefonba került be elsőként a világon. A Sony főleg a gyengébb fényviszonyok mellett elérhető képminőségre ment rá, kihasználva a szenzor relatív nagy, 1/1,56” colos méretét, valamint a Motorolával közösen kifejlesztett MotoAI képjavító algoritmusok tudását. Alapesetben a 2×2-es pixel binning révén 12,5 MP-es fényképek készülnek, de croppolással kétszeres szenzorzoom is alkalmazható.

A mesterséges intelligencia ebben a telefonban úgy segíti a fényképezést, ahogyan minden mobilban kellene: a háttérben meghúzódva valós időben változtatja a beállításokat, szűri a zajt, optimalizálja a textúrákat, gondoskodik arról, hogy a színek pontosak legyenek, valamint aktiválja az éjszakai módot is, ha szükségesnek látja. Utóbbi esetben gyors egymásutánban több fénykép készül, és ezek összesített adataiból áll össze a zajtól elég jól megtisztított végeredményt. Az AI nem próbálja meg kitalálni a hiányzó pixeleket és nem költ semmit a képre, ha nincs információ. A fő kamera előtt lévő objektív F1.8-as fényerővel rendelkezik, de az OIS besegít, így ez nem érződik hátrányként.

Az automatikus élességállítás PDAF rendszerrel történik, a Lytia 710 ezen a téren is előnyt jelent, hiszen az összes pixel részt tud venni a folyamatban, ami gyorsítja a működést. És a helyzet az, hogy a képek magukért beszélnek: a fotók részletgazdagsága, élessége és dinamikatartománya is teljesen rendben van, a színek és a fehéregyensúly egyaránt pontosak. A nagy kontrasztú helyeken némi kromatikus aberrációt azért benne hagy a szoftver a képekben (pl. vékony faágak az égbolt előtt), de ezzel azért bőven együtt lehet élni. A nappali felvételek igazolják a Sony állítását, amely szerint a szenzor közel prémium minőséget nyújt középkategóriás árszint mellett.

Sőt, a kamera éjszakai is igen jól teljesít – zaj szinte nincs, és bár a részletesség nyilván csökken a nappali fotókkal összehasonlítva, a legtöbb esetben a zajszűrés megtartja a textúrákat. A fehéregyensúly viszont szerencsejátékká változik, és sajnos az a helyzet, hogy a legtöbbször nem a gép nyer.

Papíron van kétszeres szenzorzoom és akár tízszeres digitális nagyítás is, de ezeket jobb elfelejteni; mivel az elektronika jóval kevesebb információból kell, hogy dolgozzon, a képzaj kiszűrésével együtt fontos részletek is mennek a levesbe, az eredményt picit festményszerű. Érdemes a téglaházikón lévő rácsot megnézni, és máris látszik, hogy mire gondolunk! A helyzet – nem túl meglepő – módon hatványozottan érződik akkor, ha kevesebb a fény.

A nagy látószögű kamera 13 MP-es, és azok közé a kamerák közé tartozik, amely egy középkategóriás telefonon nemcsak a specifikációt bővíti, hanem valóban használható is valamire. Az objektív 120 fokos látószöggel rendelkezik, fényereje F2.2. Ez a kamera is automatikusan állítja a fókuszt (szintén PDAF-fel), optikai képstabilizátort viszont nem kapott. A nagy látószögű fotók részletessége alapvetően jó; az elektronika óvatosan szűri a zajt, így a fényképek picit „szőrösek”, illetve meg kell barátkozni a sarkok homályosságával is. De összességében a képek rendben vannak, és nemcsak kategórián belül, hanem úgy általánosságban is.

Este viszont már az AI sem bír a pixelekkel, és a zajszűrés érdekében rengeteg fontos részletet áldoz be (érdemes megnézni a térköveken kialakult foltokat), és a fehéregyensúly sem tökéletes – de jobb, mint a fő kamera esetében.

Videókat 4K-ban legfeljebb 30 fps mellett készíthetünk, ha a felbontást Full HD-ra csökkentjük, akkor viszont a 60 és 120 fps is opció. A képstabilizátor ilyenkor elektronikus – és hatékony. Az AI a videóknál is belenyúl a képbe, egyrészt a stabilizátor munkáját segíti, másrészt a minőség javításához is hozzájárul.

A 32 MP-es szelfikamera az átlagosnál nagyobb részletességet ad, de az igazán jó eredményhez sok fényt igényel. Látószöge elég nagy ahhoz, hogy két-három ember is beférjen a képbe.