HTC One (M8) okostelefon teszt

Pages1/2/3/4/5

Multimédia

Teljes ráncfelvarráson esett át a multimédiás részleg, megújult a zenelejátszó és a képnézegető felülete is. A funkcionalitás érdemben viszont nem változott, ami mondjuk nem is csoda, ha azt vesszük alapul, hogy a HTC eddig is szinte teljesen full extrás csomagot adott. Azért csak szinte, mert equalizer eddig sem volt a tajvani gyártó telefonjaiban, és úgy néz ki, hogy ezután sem lesz. A HTC korábban a beats audioval szövetkezve részben pótolta ezt, most pedig, hogy már nincsen együttműködés a két cég között, a HTC a saját elnevezésű Boom Soundra váltott. Ez funkciójában azonos, vagyis lényegében extra mélyhang kiemelést kapunk, meg azt az előnyt, hogy rendszerszintű beállításról van szó, ami nincsen lejátszóhoz kötve.

A felületek újrarajzolása azért volt szükséges, hogy a lejátszó harmonizáljon a Sense 6.0 többi elemével is. A HTC mérnökei, ha már hozzányúltak a kódhoz, akkor kicsit az elrendezésen is igazítottak, a rendezési csoportok például most már nem lenyíló listából választhatók ki, hanem egymás mellett helyezkednek el, és oldalra lapozva lehet váltani közöttük. A Zene programmal a telefonon tárolt zenék mellett a 7digital online zeneboltból vásárolt tartalmakat is elérhetjük. A zeneszámokhoz kapcsolódóan többféle keresést is futtathatunk: kereshetünk dalszövegre illetve kapcsolódó YouTube videókra, valamint a Play Zene kínálatában is, ha az éppen hallgatott számot meg akarnánk vásárolni. A HTC-től megszokott módon a zene widget a lezáró képernyőn is látszik – és természetesen használni is tudjuk itt. A beállítások között a hálózaton elérhető DLNA klienseket is megkereshetjük, illetve csatlakoztathatunk Bluetooth hangszórókat is. Akinek esetleg nem jönne be a HTC-s Zene, az használhatja a Google-féle Play Zenét is – ez az app persze akkor is hasznos lehet, ha van Google előfizetésünk.

A képnézegetéshez használható galéria Idővonal (dátum alapján), Album és Helyek alapján tudja rendezni a fotóinkat. Előbbi kettőnél érdekes extra, hogy a telefon a mappákban lévő képekből és videókból készít egy montázst és az előnézeti képek fölött a kijelző teljes szélességében mutatja meg azt. Az eredmény jópofa, persze a fotók megnézését nem pótolja.

Mappán belül a rácsszerkezet nagyjából 3×4-es, és ezen változtatni sem lehet. A fotók kirajzolása gyors, és természetesen a HTC beépítette az összes létező megosztási funkciót is.

A galéria segítségével nyithatjuk meg a telefonon lévő videókat is; a One (M8) minden fontos formátumot kezel, és akár a 1080p felbontású videókat is támogatja. A Full HD videók a kijelzőn gyönyörűen mutatnak.

Fényképező

A One tavalyi verziójának egyik legérdekesebb tulajdonsága az Ultrapixel technológia volt, hiszen a HTC szakított azzal az egyébként hibás nézettel, hogy a több megapixel szükségszerűen jobb végeredményt is jelent. A vállalat ugyanakkor, szerintünk legalábbis, átesett kicsit a ló túloldalára, hiszen a 4 MP-es felbontás, még ha a képminőséggel gond szinte egyáltalán nem volt, kevésnek tűnik. A HTC egyébként abból indult ki, hogy a telefonnal készített képek túlnyomó része a Facebookon végzi és valamilyen bulin készül – tehát elég 4 MP is, és fontos, hogy éjjel-nappal értékelhető eredményt készíthessünk.

A HTC a One (M8) fényképezőjénél két hibát követett el: az egyik az, hogy a felbontást minimálisan sem növelte, a másik pedig az, hogy érthetetlen módon kivette az optikai képstabilizátort. Az Ultrapixel technológia viszont természetesen maradt: a képpontok mérete a szenzoron 230 százalékkal nagyobb továbbra is, a nagyobb terület pedig több fényt, a több fény kisebb zajt, a kisebb zaj pedig, végső soron, jobb képminőséget eredményez.

A HTC One (M8) 4 MP-es fotói 16:9-es képarányúak, felbontásuk pedig 2688×1520 pixel. Csúcsmodellhez illó módon a videózás és a fotózás akár szimultán is művelhető, és arra is van lehetőség, hogy az előlapi és a hátsó kamera képét egyszerre (egy képbe montírozva) rögzítse a telefon. De térjünk még vissza a hátlapra, ahol nem egy, hanem két kamera bújuk meg. Az extra érzékelő (ez a bal oldali) egyetlen feladata az, hogy képkészítéskor a telefon meg tudja határozni azt, hogy a lefényképezett objektumok milyen messze vannak. Erre egyes extra szolgáltatásoknál lehet szükség, rögtön visszatérünk rájuk.

A HTC a fényképező alkalmazást teljesen újraírta, amely egyrészt szebb külsőt, másrészt több opciót is jelent. A rendelkezésre álló paraméterek közül érdemes kiemelni az arcfelismerést, a panoráma funkciót, a burst felvételi módot és a HDR módot. A kamerával kapcsolatban további plusz, hogy gyorsan indul, valamint, a profi gépekhez hasonlóan állítható a képélesítés-színtelítettség-kontraszt hármasa, sőt teljesen manuális képkészítési lehetőség is van, akár még a záridő is állítható. Dedikált exponáló gombot nem kapunk, azonban a hangerőszabályzót használhatjuk erre a célra is. A LED az iPhone 5S-hez hasonlóan dupla, egy hideg és egy meleg fényű diódából áll, így sötétben szebb (természetesebb színeket adó) fotókat lehet készíteni. A LED persze csak akkor ér valamit, ha a tárgy közel, pár méteren belül van.

A fotók csak 4 MP-esek, viszont legalább a részletességgel, a színekkel és a kontraszttal minden a legnagyobb rendben.

Képkészítés közben több effektet is választhatunk, de a HTC természetesen nem hagyta ki a Zoe közösségi funkciót sem, amely a fotókészítést és a videokészítést kombinálja okosan. Zoe használata esetén az exponáláskor több fotó és videó is készül; a képekből kiválasztható a legelőnyösebb, de a sok közös képet egy tökéletes végeredmény létrehozásához is lehet használni. Például ahhoz, hogy a megörökített szobor előtt éppen ne álljon senki. A Zoe képek megoszthatók a vállalat saját szerverei segítségével, de nem korlátlan ideig.

És akkor most nézzük a Duo kamerát! Fentebb már említettük, hogy a második kamera feladata az, hogy a telefon az adatai segítségével megállapítsa, hogy milyen messze vannak azok a tárgyak, amelyeket lefényképezünk. A Duo kamera üzemmódot nem kell külön bekapcsolni, mindenképpen aktív – de csak akkor, ha fényképezésnél automatikus jelenetválasztást használunk, kikapcsoljuk a vakut, nem használunk szűrőket, a képarány 16:9-es, nincs zoom és nem kérjük a folyamatos felvételt sem. Kicsit soknak tűnik ennyi mindenre figyelni – de szerencsére nem is kell, mert a beállításokat elmenthetjük, amely a módválasztóban külön névvel jelenik meg ezután. (Alapesetben itt a kamera, a videokamera Zoe kamera, önarckép, kettős felvétel és körpanoráma választható, ehhez adhatjuk hozzá saját beállításainkat). A második kamera adatai akkor jönnek képbe, ha a fotókat a HTC Galéria nevű alkalmazásával nézzük vissza, amely a sima képnézegetés mellett néhány extra funkciót (effektezés alapvető szerkesztési műveletek) is tartalmaz. Köztük van a UFocus is, ami a fókusztávolság utólagos beállítására szolgál. Hasonló lehetőséget a Samsung, az LG és a Sony egyes modelljei is tudnak vagy fognak tudni – a dolog azonban egy hatalmas átverés. A telefonokban lévő objektívek ugyanis annyira aprók, hogy mélységélességbeli korlátokkal gyakorlatilag nem rendelkeznek. Ezért ahhoz, hogy a DSLR gépekéhez hasonló hatást érjünk el, a gyártók szoftveresen mossák el azokat a részeket, amelyeknek nem kellene fókuszban lenniük. Ehhez persze kell tudni, hogy nagyjából mi van és mi nincs egy síkban, és a HTC a szokásos, „egy kamerával több képet készítünk és abból kitaláljuk” helyett két kamerával készít egy-egy képet, és ebből okoskodik. A végeredmény sajnos távolról sem nevezhető tökéletesnek (nemcsak az lesz éles, aminek kéne, és bizonyos távolság fölött a telefon már nem érzékeli az eltéréseket sem), ahogyan az a lenti tesztképekből is látszik.

Mivel szoftveres megoldásról van szó, nem kizárt, hogy lehet még a működésen csiszolni, egyelőre azonban ez nem az a funkció, ami tömegesen adja majd el a One-okat. Az utólagos fókusz mellett érdekes opció még a 3D-s hatás (ami nem a klasszikus módon térbeli, hanem úgy működik, hogy a fotókat megnyitva a telefon mozgatásával a perspektívát lehet minimálisan változtatgatni) valamint az előtérbe helyezés lehetősége is.

Az előlapi kamerára általában nem szoktunk sok szót vesztegetni, és ezt most sem fogjuk tenni, azonban az mindenképpen említésre méltó, hogy a HTC One (M8) előlapi kamerája 5 MP-es, azaz nagyobb felbontású képeket lehet vele készíteni, mint a fő kamerával. A HTC igyekezett kihegyezni ezt a kamerát a selfie-kre, így nemcsak a felbontás nagy, hanem a látószög is széles, hogy fejünk mellett sok minden más egyéb is beleférjen a fotóba.

Videók esetében a legnagyobb felbontás a Full HD, ezt vagy a 720p-s részletességet kiválasztva kiváló minőségű felvételeket készíthetünk. A kamerát igazán a HDR, a gyorsított illetve a lassított felvételi opciók teszik érdekessé, ráadásul 60 fps-sel most már Full HD felbontás mellett is rögzíthetünk. A lassított felvétel esetében a valós rögzítési sebesség még ennél is nagyobb, de lejátszáskor marad a 30 fps – a felbontás pedig 768×432 pixelre csökken.

Internet

A HTC böngészéshez adja egyrészt a Chrome-ot, amely az Android 4.1 óta a hivatalos böngészője az Androidnak, de emellett megkapjuk a HTC „saját” szoftverét is. A Chrome előnye a szinkronizálás lehetősége, utóbbi viszont a Flash tartalmakat is kezeli, és képes a sorokat is újratördelni. Az 1920×1080 pixeles felbontás, talán mondanunk sem kell, minden oldal számára elegendő, a betűk rajzolata pedig gyönyörű – és a HTC telefonján nem volt gond a betűmérettel sem, a mobil mindig olvasható méretűre nagyította a fontokat.

Ahogyan azt egy csúcsmobiltól elvárhatjuk, a HTC One hardvere a weboldalak renderelésekor szinte meg sem izzad, a megjelenítés sebessége jóformán csak az internetkapcsolat sebességétől függ, a nagyítás, kicsinyítés vagy az összetettebb site-ok megjelenítése pedig nem okoz problémát.

Összegzés

A One (M8) vitathatatlanul a HTC eddigi legjobb telefonja, és nem sok választja el attól sem, hogy a valaha készült legjobb legyen.

A kérdés egy mobilnál mindig az, hogy miben és mekkora mértékű kompromisszumot kell kötni. A vasra nem is nagyon érdemes szót pazarolni, hiszen ennél többet egyelőre nem lehet adni, a szoftver viszont megér egy külön misét. A csúcskategóriában az Android 4.4 alap, a HTC Sense 6.0 pedig, szerintünk, vitán felül a legjobb interfész. Az Android gyári felületének nyoma sincsen, viszont a Sense annyira jó, hogy ezt sehol sem hiányoltuk. Főleg, hogy a grafikai megjelenítés követi a Google elveit is, nem öncélú, viszont nagyon rendezett. A telefon két dolog miatt nem hibátlan. Egyrészt a fényképezővel továbbra sem vagyunk kibékülve – ha ugyanezt a minőséget 8-10 MP-es felbontással hozná a One, akkor semmi gondunk nem lenne, így viszont nem mondhatjuk rá, hogy igen, ez kell egy csúcsmobilba (még akkor sem, ha a HTC fényképező szoftvere funkcionálisan viszont a legjobb a jelenlegi mezőnyben). A másik nagy gondunk az árral van. Egyelőre még nem tudni, hogy mennyibe fog kerülni a HTC One (M8), mert a hazai forgalmazás csak májusban kezdődik, de nem hivatalos tippet már kaptunk, és ebből az látszik, hogy a készülék jelentősen drágább lesz, mint a Samsung Galaxy S5 vagy éppen a Sony Xperia Z. iPhone árszintet tessék elképzelni, ami csak azért gond, mert az már többször bebizonyosodott, hogy Apple árszinten csak az Apple tud termékeket nagyon nagy számban értékesíteni.