Panasonic GT50 (TX-P42GT50E) 3D plazmatévé teszt
A tavaly tesztelt VT30-as és GT30-as sorozat esetében is elégedettek voltunk a 3D teljesítménnyel, ezért a GT50-es széria esetében is nagyok voltak az elvárásaink – és a TX-P42GT50E nem is okozott csalódást. Ez legnagyobb részt annak köszönhető, hogy a 15. generációs panel képességei számottevően nem változtak, a 3D-vel kapcsolatos legnagyobb változás a szemüveg vezérlését érintette: az infra vezérlést a Panasonicnál is leváltotta a Bluetooth adapter.
A Panasonic idén már csak a VT50-es szériához ad szemüveget, a GT50-es tévékhez ezt a kiegészítőt külön kell megvásárolni – mi a továbbiakban a Panasonic TY-ER3D4ME jelzésű szemüveget használtuk, a képeken is ez a modell szerepel.
A TX-P42GT50, mint egyelőre minden plazmatévé, aktív shutteres szemüveggel állítja elő a 3D képet, azaz a tévé a bal és a jobb szem számára készült képkockákat felváltva jeleníti meg, a szemüveg pedig az ellentétes oldalt mindig kitakarja. A szemüveg másodpercenként 200 alkalommal vált, azaz minden szemnek 100 képkocka „jut”. A tévé a beérkező 3D jelet elvileg automatikusan felismer, de a side-by-side tartalomnál előfordult, hogy ez nem működött – ilyenkor kézzel néhány gombnyomással aktiválhatjuk a 3D funkciót.
A szemüveg a működési elvből adódóan természetesen jócskán sötétít a képen, a méréseink alapján a maximális fényerő 47 cd/m² THX 3D módban, tehát nappali fényviszonyok között nem igazán lehet filmet nézni 3D-ben. A színhelyesség drámai módon nem változik, persze ha ez nem így lenne, akkor a tévé nem kapta volna meg a THX 3D minősítést.
A mélységérzet esetében igazából nem tudunk nagy változásról beszámolni a tavaly tesztelt GT30/VT30 sorozatokhoz képest. A Panasonic a vezérlést 3D módban még mindig nem tudja tökéletesen megoldani; ez elsősorban a képzaj esetén érhető tetten, 3D módban a zaj jelentősen erősebb, mint 2D-ben. Nagyon persze nem kell emiatt aggódni, mert a mozgóképfelbontás így is majdnem 1080 soros, és a tévé továbbra is jobb képet ad, mint az aktív 3D-t használó LCD-k bármelyike – a passzív LCD-tévékhez képest viszont összességében már nem biztos, hogy a TX-P42GT50E-nek adnánk az elsőbbséget.
A crosstalk a gyári specifikáció alapján 7 százalék alatti, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a „másik” szemnek szánt képet szinte egyáltalán nem látni, azaz nincsen zavaró szellemkép. Mivel a térérzetet leginkább a crosstalk tudná rombolni, a Panasonic esetében a térhatással nagyon is elégedettek voltunk – persze ugyanez 50 colon még nagyobb elégedettséget jelentett volna.
2D-3D konverzió
A Panasonic első 3D tévéiben nem volt 2D-3D konverzió, de a versenytársak nyomására a gyártó kénytelen volt ezt beépíteni, a GT20-as tévék és a VT20-as széria kisebb képátlójú modellje óta tehát ez a képesség is alapnak számít. Természetesen a Panasonic sem képes az eredeti 3D anyagokat meghazudtoló minőséget előállítani, azonban a 2012-es modellekbe egy érdekes és hasznos funkció is került, mégpedig az arcfelismerés, amivel az elektronika képes arra, hogy az arcon belül is megkülönböztesse a dimenziókat – de sajnos a GT50 és a GT30 2D-3D átalakítási képességei között az eltérés csak akkor látható egyértelműen, ha a két tévét fej-fej mellett tudjuk összehasonlítani.
