Sharp LC-22LE430E LCD-tévé teszt

Menü

Az LE320-as szériánál már láthattuk, hogy a Sharp a belépő szintű termékeiben csökkentett funkcionalitású menüt használ, és bár a termékszámozás alapján arra gondolhatnánk, hogy a 430-as legalább olyan összetett funkcióválasztékot kap, mint a 320-asok, sajnos ez nem így van. Az LE430-as széria menüje ismét azt jelzi, hogy alapvetően egy monitorral állunk szemben, amelyikbe történetesen tévétuner is került, és ezért számítógép nélkül is lehet vele tévézni: a képopciók például kimerülnek a fényerő-kontraszt-színhőmérséklet hármasban, ráadásul úgy, hogy utóbbi esetben még RGB-t sem lehet állítani, csak az előre definiált hideg/normál/meleg opciók közül választhatunk.

Még szerencse, hogy legalább a meleg beállítás az optimálishoz közeli 6600K-s színhőmérsékletet ad. Paraméterből kevés van tehát, de legalább a struktúra átlátható, és a Sharp mérnökei kijavítottak egy bosszantó hibát is, amelynek köszönhetően az optimális beállítások megtalálása könnyebb: a fényerő és a kontraszt állítása közben a menü apró méretűre zsugorodik össze. Nyilván a fentiek után nem meglepő, hogy sem a gamma, sem a feketeszint, sem a fehéregyensúly nem állítható, és persze az sem, hogy ezek hiányában igazán színhelyes képet az LC-22LE430E esetében nem tudtunk beállítani.

A távirányító természetesen szintén az egyszerűbb változat, átlagos formával, átlagos használhatósággal. A gombjai gumiból készültek, fogása rendben van, a Sharp nemcsak ehhez a szériához használja (az LE320-hoz is a GJ220-as remote jár). A gyorsgombok listája a szokásos: gyorselérést a bemenetválasztáshoz, a képarány módosításához, a szín- és hangprofilokhoz, az EPG-hez, az elalváskapcsolóhoz valamint az ECO funkcióhoz kapunk.

Médialejászó

A Sharp LC-22LE430E egyetlen igazi extrája a médialejátszó, amelyhez hálózati elérés ezúttal nem kapcsolódik, így csak USB porton keresztül tudunk médiafájlokat lejátszani. A vezérlőszoftver ugyanazt tudja, mint amit az LE320 esetében, azaz összességében visszalépés a korábbi szériákhoz képest – persze a felső- és csúcskategóriás Sharpok továbbra is a jobb funkcionalitással rendelkező és szebb külsővel megáldott változatot kapják. A médialejátszó fapadossága ott is érződik, hogy az USB kulcs behelyezése után a tévé nem ajánlja fel automatikusan, hogy elindítja a médialejátszót, hanem azt mindenképpen kézzel kell elindítanunk, a bemenetválasztó segítségével.

A rendelkezésre álló felület gyakorlatilag egy nagy fájlkezelő, amely ikonos elrendezésben mutatja a filmeket, zenéket és képeket. Egyszerre szigorúan csak az egyik típusból válogathatunk, hogy melyikből, azt a kezdőképernyőn tudjuk kiválasztani. A felület nem igazán testreszabható, egyedül az ikonok mérete az, ami változtatható, három lépcsőben, illetve arra van még mód, hogy az előnézeti ikonok helyett klasszikus fájlkezelő nézetet válasszunk.

A tévébe épített médialejátszók akkor lennének a leghasznosabbak, ha segítségükkel PC nélkül is meg lehetne a netről letöltött filmeket nézni. Tekintettel arra, hogy még a csúcskategóriás, millió forintos tévék sem képesek kiváltani teljesen egy médialejátszót, nem vártuk, hogy az LC-22LE430E képes lesz erre.

A videók közül a tévé látja az MKV, TS, MTS, M2TS, MPG, MPEG, VOB, AVI, MOV és WMV fájlokat is, de csak a szokásos megszorításokkal: az L5.0 beállítással tömörített MKV-kat nem tudja lejátszani, a DTS hangsávokat pedig nem tudja megszólaltatni. Hivatalosan az MPEG-1/2/4, a DivX, XviD, H.264 és az AVCHD támogatott, ezeket viszi is a tévé Full HD felbontás esetén is, míg a hang kódolása AC3, AAC, MP3 és WAV lehet. A feliratok közül az SRT és a VobSUB is támogatott, de csak akkor, ha ezeket külső fájlban helyezzük el.

A rippelt DVD- és Blu-ray filmeket is meg lehet nyitni, de csak menü nélkül, ami nem teszi éppen kényelmessé az ilyen típusú tartalmak lejátszását. Azoknál a konténertípusoknál, ahol erre van mód, a több hangsáv is támogatott, viszont ha a DTS az első, akkor sincs automatikus váltás a következőre, ezt kézzel kell megtennünk.

A képkezelés rendben van: a rendszer a JPG, GIF, BMP és PNG fájlokat is kezeli, ráadásul nagyon gyorsan – kivéve a progresszív JPEG-eket, amiket azért szintén beolvas, csak lassan. Nemcsak a képek beolvasása, hanem az előnézeti képek generálása is gyors, akár 24 Mpixeles fotók esetében is. Furcsa megoldás, hogy amennyiben behívunk egy képet, akkor a diavetítés automatikusan elindul; ezt, ha akarjuk, a távirányító STOP gombjával állíthatjuk le. A képek között előre-hátra lépkedni a tekerés gombokkal tudunk. A zöld és sárga gomb diavetítésnél az átmeneti effektus és a diavetítés sebességének állítására szolgál, álló helyzetben pedig a kép forgatására és nagyítására (2/4×). A Full HD felbontásnál nagyobb képeket a tévé leméretezi, nagyításnál pedig az így lekicsinyített képet nagyítja vissza.

A zenelejátszó az MP3, AAC, az M4A és a WMA fájlokat kezeli, sőt, látja az OGG konténert is, de ezt nem sikerült megnyitnunk. A zenelejátszó fapados: csak ismétlési mód (ki/egy/mind) és véletlenszerű lejátszás választhatók. Ha zenelejátszás közben kilépünk, akkor a zene nem áll le, így mód van arra, hogy közben képeket nézegessünk.

Összegzés

Második tévének nem rossz választás a Sharp AQUOS LC-22LE430E, de tisztában kell lennünk korlátaival is: mivel tulajdonképpen egy tévétunerrel szerelt monitort kapunk, semmivel sem lesz jobb a képminőség annál, mintha a számítógépbe szerelnénk egy tévétunert. Sajnos a 32 col alatti LCD-k piacán igazán nincs verseny, kevés a megvásárolható típus, és ezek is kb. ugyanazt nyújtják. Ennek megfelelően, ha más gyártók készülékeivel hasonlítjuk össze, az LC-22LE430E-t sem tudjuk egyetlen tulajdonsága miatt sem kiemelni a mezőnyből.

A Sharp AQUOS LC-22LE430E-t a Sharp-tól kaptuk tesztelésre, ára kb. 75 000 forint.