Skip to main content

technológia

Egy érdekes pletyka ütötte fel a fejét, amely ha igaznak bizonyul, akár alapjaiban is megváltoztathatja a tévés piacot.
A várakozásokkal ellentétben egy hagyományoshoz képest nem kerül majd sokkal többe az elektromos nyerges vontató.
A két évvel korábbihoz képest 55 százalékkal csökkent az 55 colos OLED-panelek ára. Lőtávolban az LCD-k.
A részvényesek nem zárkóznak el attól, hogy eladják a céget – már, ha kapnak egy megfelelő ajánlatot.
A mesterséges intelligencia annyira fontossá vált, hogy a Samsung rögtön egy teljes részleget szentel neki.
Az Intel valamennyi 6., 7. és 8. generációs Core processzora valamint az IoT és szerverchipek is érintettek.
Elon Musk egy minden szempontból a határokat feszegető sportautót jelentett be: a Roadster tényleg brutális lesz.
A múlt héten derült ki, hogy a Broadcom megvásárolná a Qualcommot. De nem biztos, hogy lesz üzlet.
A Sharp 8K-s kameráját a CEATEC-en már láttuk, a vállalat most azt is elárulta, hogy mennyibe fog kerülni.
Kiállítás a kiállításban: a CTA külön területet biztosít a Smart Cities programnak, saját előadások is lesznek.
Subscribe to technológia