Skip to main content

mobiltelefon

A fényképezőgépek tisztántartására teljes körűen odafigyelő gyártó a mobil kütyük felé kacsintgat.
Amióta szakított az Ericssonnal, a Sony jobbnál jobb mobilokkal áll elő. A sort az Xperia Z sem töri meg.
Megnéztük a kütyük, egyelőre elsősorban a mobiltelefonok és a tévék csatlakozását megkönnyítő Tag On rendszert.
Az első látásra igazán bizarrnak tűnő konstrukció a gyakorlatban akár be is válhat; a kütyü sok mindent tud.
Egyre több az érdekes, okostelefonhoz kapcsolható kütyü; az LG karperece például a mozgásunkat figyeli.
Heteken belül forgalomba kerülhet a Samsung újdonsága - legalábbis Amerikában, ahol a Verizon forgalmazza majd.
Hivatalosan is bejelentette androidos csúcsmobilját a Sony; minden előre kiszivárgott részlet igaznak bizonyult.
A napot (szintén szokás szerint) a Sony sajtótájékoztatója zárta – bővül-e az OLED-tévék nem túl népes tábora.
Kíváncsian várjuk, mi lesz a nagy meglepetés – csak aztán nehogy koppanjunk, és üres kézzel menjünk haza.
Két hétre elegendő energiát rejtő, üzemanyagcellás rendszert mutatott be mobil eszközök töltéséhez a Lilliputian.
Subscribe to mobiltelefon